Bemutatkozás

A nevem Tamás Kriszti * Tara. Számomra az önismeret körül forog az élet, ezt tartom a legfontosabbnak, mert úgy érzem ez segít a mindennapokban, bármilyen témáról legyen is szó. Ha tudom ki vagyok, tudom mit viszek bele egy-egy szituációba. Természetemnél fogva empata/intuitív/beleérző vagyok, ami képességemet fejlesztem is, mert az ebben való növekedés nem csak nekem hasznos, de mindazoknak is, akik hozzám fordulnak. Az elmúlt húsz évben mindent a saját bőrömön teszteltem. Hosszú évekig hastánc- és sportoktatóként a testtudatosság irányából közelítettem a lélek mélységeihez, itt is használva empata képességeimet. Közben végigjártam sok terápiát, tanfolyamot, megismerkedtem különféle segítő technikákkal. Tudatosan mentem szembe a saját félelmeimmel, hogy felszabadulhassak és megtaláljam azt, aki Én Vagyok. Képeztem és képzem is magam, mert a tanulásnak, fejlődésnek sosincs vége, mindig van hová tovább lépni. Imádok tanítani, mert így átadhatom a tudásom, közös tapasztalattá tehetem, amiből mindenki elveheti azt, ami számára hasznos. Mozgásoktatás közben is szerettem többet átadni az órán, mint csak a mozdulat önmagában, ezért egyre többször találtam magam tanácsadói szerepben, amikor a segítségemet, asszisztenciámat kérték egy-egy megoldandó élethelyzetben. Így lettem Hivatásos Múzsa.
Nem vagyok hibátlan, járom a saját kanyargó ösvényemet és közben aki hozzám fordul, azt igyekszem előre segíteni az általam ismert módszerekkel, tapasztalatokkal és a saját Csendemmel.

Számomra a tapasztalat és a tudás megosztása jelent igazi örömöt, ezért ezt több formában is teszem. A múzsamunka mellett angolból fordítok általam értékesnek, informatívnak, felemelőnek tartott videókat, csatornázott anyagokat. Magam is írok cikkeket, amiket a saját tapasztalataimból merítek, illetve időnként általam csatornázott anyagokat, remélve, hogy ezen az úton is adhatok inspirációkat. Ezeket mind a Múzsablogban találod.

Önismereti munka - avagy mit is csinál egy Múzsa:

Hivatásos Múzsaként érzelmi stresszoldást, tanácsadást nyújtok - nem mindennapi módszerekkel. A Múzsa nem coach! Én mélyebbre megyek veled, kicsit szélesebb terepen dolgozunk. Múzsaként az a dolgom, hogy segítsek az új nézőpontok megtalálásában, megértésében, alkalmazásában, illetve enyhítsem az útközbeni nehézségeket, örömmel töltsem meg az úton járás pillanatait.
Támogató technikákkal segítek neked túljutni az élet nehéz szakaszain, elakadásokon; Visszatérő kérdéseidre és problémáidra segítek választ találni; Feloldani az előrehaladásodat gátló negatív érzelmi állapotokat; Tiszta figyelmet adok neked; Bizalmas baráti beszélgetést biztosítok a számodra; Inspirállak egy következő lépés megtételére; Biztonságos teret nyújtok neked és melletted vagyok.

Megtanítom a "hogyanokat", hogy a spiritualitást be tudd építeni a mindennapjaidba, gyakorlati szinten.

A terápiás munkáról írt gondolataim cikkbe foglalva: Terápia, Önismereti munka

Tara

Ennyi a rövid verzió rólam.  :)
A hosszabb változatért görgess és olvass tovább.
Gyere találkozzunk! Várlak szeretetettel!

Az elmúlt húsz évben életemet és világlátásomat alakították:
Szellemi téren: Agykontroll, Enneagram, Darnel tréningek és vezetőképző, pránanadi (4/a), "Intenzív" megvilágosodás tréningek Vörös Ákossal, diádok, A.J. Christian, Byron Katie, családállítás és még sok-sok önismereti technika és egy éves kalandom Kanadában.

Mozgáson át: Jazz-balett és modern táncok (kedvencem a Horton technika), a hastánc (amit hosszú évekig tanítottam és sokat adott az önismeretemhez), flamenco, tai-chi, arkloki harcművészet, jóga, chi-kung, a Gurdjieff Szakrális Táncok és az általam először honosított T-Tapp mozgásforma.

Néhány éven át évente egyszer a pszichológus barátnőim által szervezett pszichoterápiás táborban is tanítottam. Hiszen  minden kezdet az önbizalom építésével indul, ami a foglalkozásaimon az egyik alap. Saját terápiás tapasztalataim elősegítik óráimon a munkám hatékonyságát.

Hivatásos Múzsaként is természetesen folyamatosan képzem magam, szeretek új módszerekkel megismerkedni, tovább bővíteni az elérhető palettát. Elmerültem Byron Katie Önmunkájában és az Enneagramban is tovább gyarapítottam a tudásom. 2015-ben Reziliencia- és Stressz- és kiégés elleni technikák továbbképzést végeztem. Csatornázási képességeimet folyamatosan trenírozom és természetesen a saját életemre vonatkozóan mindig újabb és újabb lépcsőfokokat igyekszem meglépni. Nem vagyok hibátlan, járom a saját kanyargó ösvényemet és közben aki hozzám fordul, azt igyekszem előre segíteni az általam ismert módszerekkel, tapasztalatokkal és a saját Csendemmel.
Múzsatevékenységemről az oldalhoz kattintva találsz részletesebb leírást, illetve Múzsaként külön blogot vezetek és a Facebookon is megtalálsz.

***
Kis extra infó:
T-Tapp, egy hatékony rehabilitatív fitnesz, ami nagyfokú odafigyelést igényel.  Már kétszer sikerült Magyarországra invitálnom trénereket Amerikából 2009-ben és 2010-ben, a T-Tapp tekintetében először az országban.
A Fitness Akadémián végeztem OKJ minősítéssel rekreációs sportoktatóként. A hastánc fakultációt a Testnevelési Egyetemen (TF) végeztem el 2006-ban, így rendelkezem hastáncoktatói képesítéssel is. Igaz, még bőven azelőtt kezdtem hastáncot tanítani, mielőtt megalapították volna az oktatóképzést.

Minden eddigi tapasztalatom visszhangzik a foglalkozásaimon, minden tudásomat örömmel átadom azoknak, akik tanulni, fejlődni, változni szeretnének.

Tara