Bemutatkozás

Image

A nevem Tamás Krisztina *Tara.

Amikor bemutatkozom, igyekszem röviden megfogalmazni, hogy mit is csinál a Múzsa, mivel foglalkozom ezen név alatt. A nagyon rövid válasz: Segítek örömtelibb életet élni. Egy picivel hosszabb válasz: Segítő beszélgetéseket tartok, önismereti technikák segítségével stresszoldást, blokkoldást végzek a hozzám fordulók számára, csatornázással információt közvetítek szóban és írásban, előadásokat tartok, gyakorlati ismereteket adok, új nézőpontokhoz segítelek.

De ez így elég szárazon hangzik. Ennél sokkal többről van szó, hiszen én magam is a tapasztalataim eredménye vagyok az adott pillanatban. Több, mint húsz éve foglalkozom önismerettel, mert ez az, ami igazán érdekel. Végeláthatatlanul kíváncsi vagyok! A világra, önmagamra, másokra, mélységekre, magasságokra. Engem is mások tudása és tapasztalata segített előre és erős bennem a vágy, hogy én is katalizátora legyek másoknak, akár Neked is.

Természetemnél fogva empata/intuitív/beleérző vagyok. Tudatosan mentem szembe a saját félelmeimmel, hogy felszabadulhassak és megtaláljam azt, aki Én Vagyok. Amit találtam, azt igyekszem gyakorlatba ültetni és ebben segíteni másokat is. Felsorolhatnám azt a kismillió tanfolyamot, amit elvégeztem a témában, de a valódi érték, amit át tudok adni, az én magam vagyok. A tapasztalatom, a sok út, amit bejártam mind segíthet neked is megtalálni a Te saját utad.

Szeretnék olyan tükör lenni, amivel ha szembetalálod magad, azt látod, amivé te is válni szeretnél - nem mint a személyem, hanem a mögötte lévő megtapasztalás és öröm. Olyan tükör szeretnék lenni, ami benned is lángra gyújtja azt a felismerést, hogy ki vagy Te, merre tartasz, mi a te ajándékod a világ számára. Ezt a folyamatot segítendő, vannak jól bevált technikák, amiket alkalmazok, amik jó ugródeszkák a megtapasztaláshoz, elengedéshez, megengedéshez.

Sokat hallhatod tőlem azt, hogy Kövesd az örömöd! Lélegezz! Ne higgy el mindent, amit gondolsz! Ne vedd magad túl komolyan! Kacagva is meg lehet világosodni! Lehet könnyű! Csak rajtad múlik! - Én így élek. Az út nem egyenes számomra sem, találkozom kihívásokkal én is. Ám amiről beszélek, amit átadok, azt mind alkalmazom magamon, csak így lehetek egybevágó, hiteles.

Ha hozzám fordulsz, biztonságos teret nyújtok neked és melletted vagyok. Eszközöket és útmutatást adok, hogy a spiritualitást és a tapasztalataidat be tudd építeni gyakorlati szinten a mindennapjaidba.

Várlak szeretettel: Tara

 

[Klinikai esetekkel nem foglalkozom, nem gyógyítok. A múzsafoglalkozások önismeretnövelő, önismeretet támogató, segítő beszélgetések.]

 

Kis extra információ

Az elmúlt húsz évben az életemet és világlátásomat alakították:

Szellemi téren: Agykontroll, Enneagram, Darnel tréningek és vezetőképző, pránanadi (4/a), "Intenzív" megvilágosodás tréningek Vörös Ákossal, diádok, A.J. Christian, Byron Katie, csatornázás, családállítás és még sok-sok önismereti technika és egy éves kalandom Kanadában.
Dolgozom EEG visszajelző rendszerrel és Life Coach végzettséggel is rendelkezem. 

Mozgáson át: Jazz-balett és modern táncok (kedvencem a Horton technika), hastánc (amit hosszú évekig tanítottam és sokat adott az önismeretemhez), flamenco, tai-chi, arkloki harcművészet, jóga, chi-kung, a Gurdjieff Szakrális Táncok és az általam elsőként honosított T-Tapp mozgásforma. Jelenleg West Coast Swing társastáncolok, ahol az egymásra hangolódás fontos tényezője a táncnak.

 

elvalaszto 01

Tara, a név

A teljes nevem: Tamás Krisztina. A Tara nevet "ajándékba kaptam".

Egy időben elgondolkodtam azon, hogy ha választanék magamnak nevet, mi is lenne az. Szerettem volna valami rövid, mégis rám jellemző nevet találni. Játszottam a szavakkal és egyszercsak a Tara szót mondtam ki. Akkoriban még fogalmam sem volt róla, hogy ez egy létező név, sőt jelentése is van. Azt gondoltam, ez egész jól hangzik. Majd ezután nem használtam és meg is feledkeztem róla.

Pár hónappal később egy gyönyörű festményt találtam a neten, amihez a festő hosszasan adta meg az információkat, amik őt megihlették. (Jonathon Earl Bowser)

Ott ezt találtam (kivonatosan):

"There is a figure in Tibetian Buddhism known as Tara from the Sanskrit root. Which means to cross or traverse, and also to liberate. She is a divine apparition of gentle loveliness who will deliver us from the shackles of our fears and desires, from the illusion that is our thoughts and perceptions of the world."

Szabad fordításban: Létezik egy alak a tibeti buddhizmusban, aki Taraként ismert.
A név szankszkrit jelentése: Csillag.
Jelentése: áthalad, keresztez, felszabadít, megszabadít. Isteni megjelenése a gyengédségnek, szeretetreméltóságnak, kedvességnek, aki megszabadít bennünket félelmeink és vágyaink bilincséből, az illúzióinktól amik a gondolataink és a világszemléletünk.

Amikor mindezt elolvastam, "betranszoltam". Vagyis hirtelen, robbanásszerűen megváltozott tudatállapotba kerültem és átéltem egy pillanat alatt az olvasottak Valóságát és az énemhez való kapcsolódását. Abban a pillanatban tudtam, hogy a Tara név nekem szól és azért, hogy használjam, éljek vele. Én pedig igyekszem felnőni a névhez és ahhoz, amit képvisel.

Később azt a történetet is hallottam, miszerint Tara, Siva isten párja. Siva rombol, és ezáltal teremti újra és újra a világot. Tara pedig azért van a földön, hogy a rombolások és változások közepette jobbá és szebbé, elviselhetőbbé tegye az emberek életét.

tara a nev

További információ Taráról, mint Istennőről

Om tare tuttare ture swaha  - Egy tibeti buddhista invokáció, amivel az isteni nőiség minőségét hívjuk be, Tara istennő, az együttérzés istennőjének formájában. Ez a legfontosabb tibeti buddhista mantrák egyike, és úgy tudjuk, ez Őszentsége a Dalai Láma egyik kedvenc mantrája is. Tara istennőnek 21 különböző formája van, mindegyiknek más a lényege, a minősége és az esszenciája. Ez a mantra a zöld Tarának szól, aki igen praktikus, földies és gyakorlatias, pont, mint egy édesanya, aki azonnal jön, amikor gyermeke segítséget kér. A Taráról készült képeken vagy szobrokon mindig látható, hogy egyik lábát elrugaszkodásra készen épphogy csak érinti a földhöz. Tara az isteni anya, aki felszabadít, a tuttare pedig azt jelenti, 'eltörli a félelmeket', a 'ture' jelentése pedig: aki lehorgonyozza a sikert. A 'soha' vagy 'swaha', ami sok mantra végén szerepel, fordítható így: 'a mantra áldásai verjenek gyökeret  a szívben'. Minden mantra esetében igaz, hogy a jelentés jóval több, mint az egyes szavak összessége.

A mantra jelentése:
“Oh Isteni Tara, Te erős vagy és türelmes, Te, aki felszabadítasz a szenvedés alól, megóvsz a csapásoktól, megvédesz a veszedelmektől. Megvéded azokat akiket fenyeget  a kapzsiság, a gyűlölet és a csalódás veszélye. Gyors, odaadó és készséges vagy. A spirituális úton elhozod nekünk a felszabadulás önzetlen útját, az egyetemes üdvösséget, a  megváltást. Megmentesz a fájdalomtól és a szenvedéstől. Megtanítasz minket együttérezni mások szenvedésével. Örökké áldott légy!”

Hatása többek között : a magasztos és közönséges kívánságok gyors beteljesülése, félelemnélküliség állapotának elérése, gyors gondolkodás, nagylelkűség, mágikus képességek, spontaneitás, és a karmikus adósságok gyors teljesítése. Az emberi kapcsolatok javításában, kiépítésében segít, megvéd a félelmektől és a szenvedéstől, segít a kívánságok valóra váltásában. Nincsen teljes lótuszülésben, hogy bármikor ugorhasson segíteni.

Más változat szerint élt valaha egy hercegnő, akibe beköltözött a megvilágosodás szelleme. A szerzetesek úgy vélték, hogy férfinak kellett volna lennie. A hercegnő ezt visszautasította, mondván, számára mindegy, hogy milyen alakban született meg, sőt örül női mivoltának. Sokan akarják férfi alakban elérni a nirvánát, de kevesen tekintik a nőiséget a megvilágosodás eszközének. Ő e kevesek közé kívánja magát sorolni. Ezután hosszú meditációba merült, majd fogadalmat tett, hogy megszabadít minden élőlényt a szenvedéstől, a létezés, a szanszára kínjaitól. A hercegnő így Tarává lényegült, s azóta is naponta beváltja fogadalmát.

Nem ismeretes, hogy személye mikor és hol tűnt fel először, de valószínű, hogy az i.sz. 1. évezred első felében Indiában, erre utal óind neve is, amelynek jelentése: csillag. Az első európai misszionáriusok Szűz Máriával azonosították. Kultusza a 11. században jutott  el Tibetbe.

0
Megosztások száma