Az év eleji előrejelzésben már írtam, hogy ebben az évben a kulcsszavunk az ÚJ. Nagybetűkkel. Mert idén mindenhol találkozunk a változással az életünkben, olyan területeken is, ahol esetleg nem vártuk volna. Ez azoknak jó hír, akik egyébként is érezték, hogy bizonyos területeken megújulásra lenne szükségük. Most az élet elhozza nekünk ezt a vérfrissítést. Ez csak akkor nem fog fájni, ha nem állunk neki ellen. Ha hagyjuk, hogy ami most menni akar tőlünk, azt engedjük.

Tapasztalom a saját életemben is igen erősen, hogy április közepétől begyorsultak ezek a dolgok. Már év eleje óta lehetett érezni a levegőben, hogy valami készül. Március-áprilisban megjelentek a kitörést jelző előrengések – vulkáni hasonlattal élve. Érzelmi feszültségek nehezítették a mindennapokat (erről a facebook oldalamon is írtam pár szót). Ez az év mindenképpen a változásoké, a nagy változásoké.

Most találkozunk olyan érzelmekkel önmagunkban, amit eddig igyekeztünk lenyomni, letakarni, szőnyeg alá söpörni. Hát ezek most felszínre kerülnek. Szembe kell nézzünk velük. De ez jó – mert amire ránézünk, azt végre látjuk. Az többé nem a láthatatlan szférákból nyomja ránk a hatásait. Ránézve ezekre a félelmekre, fájdalmakra segít feloldani a velük kapcsolatos feszült érzelmi állapotot, amiről nem is tudtuk, hogy miért van bennünk. Most rávilágítunk minderre de nem ám egy kis elemlámpával, hanem egy óriási reflektorral. Semmi sem marad árnyékban. Viszont ennek köszönhetően végre felszabadulhatunk, megkönnyebbülést élhetünk meg, hogy többé nem kell bújkálni, menekülni, bezárkózni, elrejteni a szívünket a világ elől. Hozzáférünk ezáltal a bennünk szunnyadó potenciálokhoz.

Mindez persze nem csak lelki, de fizikai szinten is meg fog jelenni. Költözünk, felújítunk, házasodunk, elválunk, munkahelyet vagy teljes karriert váltunk, elutazunk – kilépünk az életünk egy vagy több területén is a megszokottból. Megújulunk.

2018. május és június lesz az az időszak, amikor az előrengések elérik a forráspontot és az életünk vulkánja kitör. Ne féljetek – ez csak a régit pusztítja el. Az Univerzum törvénye az, hogy nem tűri a vákuumot. Ahol vákuum keletkezik, oda mindenképpen beáramlik az energia. Tehát ahogy megy a régi, már áramlik is be az új. Nagy lendülettel, nagy szelet kavarva. Így érdemes készen állni arra, hogy a figyelmet inkább az újjal való ismerkedésre vidd és ne a régibe kapaszkodj – ha valami menni akar, menni is fog. Fájni csak akkor tud, ha nem akarod elengedni. Fordítsd a figyelmed az érkező újra.

Az Univerzum most ezzel segít minket, hogy azon a vágányon haladjunk, amelyet választottunk magunknak erre az életre. A változások azonban még nem véglegesek. Ha épp munkahelyet váltasz, a most érkező új helyed nem biztos, hogy a végleges lesz. Ha költözöl, nem biztos, hogy ez az új hely lesz a végső otthonod. Maradj nyitott a változásra.
Keresd és találd meg az örömöd az átmenetiben is, ne akarj azonnal gyökeret ereszteni. Az élet visz téged arra, amerre neked a legjobb – ha hagyod.

Mivel az én életemben is zajlanak a változások, az utóbbi hónapokban két #tarahaiku is született a témában.

VÁLTOZÁS
Eljött az idő,
sorsod csenget, engedd be!
Sosem volt kívül.

DÖNTÉSKÖNNYÍTŐ
A múltba minek?
Aki nem halad, az áll.
Vár az örömöm.

Tara
2018.05.01.

Ezekben a nagy változásokban jólesik tudni, hogy nem vagyunk egyedül.
Gyere a Május 5-én tartandó múzsaestre, ahol most a témánk: A meditálás titkai

Múzsaként segítek az átmenetben, az elengedésben, az újra való felkészülésben, az érzelmekkel való szembenézésben. Egyeztessünk időpontot: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Várlak szeretettel személyesen vagy skype-on. Tara