Azért szeretnék egy pár szót szólni a terápiáról, az önmagunkon való munkáról, mert bár feltételezzük, hogy minden terápiás környezet támogató, mégis belefuthatunk rossz tapasztalatokba. Ezért fontosnak érzem szavakba is foglalni, hogy számomra mit jelent a terápia, az önmunka.
Tele vagyunk előre programozott (gyerekkorban tanult és ellesett) hitrendszerekkel, amik az életünk alapjait, építőköveit jelentik számunkra. Épp ezért nem is kell mindent kidolgoznunk magunkból, nem kell sterilek legyünk. A hitrendszereink, elképzeléseink, szolgálnak minket, céljuk van, nem véletlenül az életünk részei, nem véletlenül tettük oda őket. Ezzel együtt ezek nagy részét érdemes és le is lehet tenni, hogy megkönnyítsük a saját mindennapjainkat. Képesek vagyunk begyógyítani a régi sebeket, elengedni a régi sérelmeket, megbocsájtani magunknak és másoknak. Amíg a sérelmeinkhez ragaszkodunk, azok rabjai vagyunk és erős féket jelentenek a boldogulásunkban.
Ha valakit a hitrendszerei téglái tartanak össze, a megfelelési kényszerei, ha ebből építette fel az őt védő házat, nem emelhetjük ki a téglákat erővel, mert összeomlik és rosszabb helyzetbe kerül, mint a kényszerekkel körülvéve.
Meg kell várni, míg a téglák maguktól kezdenek kilazulni. Mikor a ház szűkössé válik az illetőnek és maga kezdi el kilökni a nem kellő téglákat, ekkor tudunk segíteni, ha kéri. Ez is fontos momentum, hogy az illető kérjen segítséget, mert amíg nem kér, addig továbbra is be van zárkózva, hiába hall információkat, tanácsokat, ezek lepattannak a faláról és max. csak igen rövid ideig ható elsősegélyt adhatunk. Tartós változás ekkor még nem fog bekövetkezni.
A kérés elhangzása után sem szabad buldózerrel nekiindulni az építménynek, csak a már kilazult téglák eltávolításában segédkezhetünk, illetve bátorító erőként lehetünk jelen, hogy támogassuk őt a megújulási folyamatban. Ekkor megláthatja, hogy a többi téglára szüksége van-e még és ha igen, meddig.
Bizonyos terápiák, önmunkák erős fókuszt igényelnek, kőkemény szembenézést önmagunkkal és azokkal a tévhitekkel, hazugságokkal, amik hátráltatták az életünket. Ilyenkor egy jó terapeuta abban segít, hogy a kérdező ne térjen el az általa választott terápiás munka kereteitől, hiszen minden munkának vannak fázisai, ahogy a testi méregtelenítés sem azonnali tisztulást hoz. A testben lévő méreganyagok először előbújnak a rejtekhelyeikről, a felszínre kerülnek, ezért ekkor okozhatnak kellemetlenségeket, nehézségeket, de ez a folyamat része, hiszen megnyomtuk a startgombot. A méregtelenítés során, ha betartjuk a folyamatot, a test végül megszabadul a felszínre került méreganyagoktól és végül megtisztul, felszabadul. Pontosan így működik a legtöbb terápiás munka is, ezért nem szabad meghátrálnunk a kezdeti kellemetlen érzelmektől, amennyiben felbukkannak. Ez annak a jele, hogy a folyamat beindult, jó úton vagyunk. Egy jó segítő nem sietteti ezt a folyamatot, együttműködik a kérdezővel, nem vonulnak vissza, hanem szoros együttműködésben végigjárják az utat.
Segítőként a legfontosabb feladatunk egy biztonságos és támogató környezet teremtése, ahol azt érzi a kérdező, hogy nincs egyedül és nem egyedül kell elhordania egy hegyet. Hogy tudja, hogy létezik olyan környezet, ami az ő törekvéseit támogatja, ahol a saját ritmusában haladhat.
Egy tapasztalt terapeuta, segítő ennél többet is tud tenni. A ritmust felismerve a megfelelö időben tud,
a további nyitást elősegítő kérdéseket feltenni, amik új nézőpontokat adnak az illetőnek, ezzel tágítva a teret, életteret a számára.
A nagyobb tér az több lehetőség, a “van választás” állapot tere, ami felszabadít és további belső tereket nyit meg az emberben. A lehetségességek tere kibővül.
A felszabadultabb állapotban könnyebben lélegzünk, ezért egybevágóbbak vagyunk a saját áramlásunkkal, önmagunkkal. Így nagyobb harmóniában vagyunk a körülöttünk lévö helyzetekkel, személyekkel is. Ha mi jól vagyunk, a környezetünk is jobban lesz, mert a ritmusaink összehangolódnak. Ezért (is) fontos az önismeret, mert az ismerkedési, oldási folyamatok által többet megtudunk önmagunkról és tisztában leszünk vele, hogy mi a valóban fontos a számunkra, merre szeretnénk, hogy haladjon az életünk, tehát ehhez kapcsolódó döntéseket hozunk, erre irányuló cselekvéseket fogunk végezni. Ha a terápiák, önismeret segítségével elmélyül az önmagunkkal való kapcsolatunk, ez az elfogadás és szeretet egy olyan békét eredményez bennünk, ami mindenre kihat, amivel csak kapcsolatba kerülünk.
A kedvenc történetem ennek bemutatására a repülőgépeken lévő előírás, miszerint ha baj van, az oxigénmaszkot először önmagunkra kell feltenni és csak utána a gyerekünkre/társunkra, hiszen ájultan nem tudnánk a segítségükre lenni. Ezért fontos az önszeretet. Aki szereti magát és előtérbe helyezi a saját igényeit az nem önző, mert az ilyen típusú szeretet adni akar, megosztani akar, segíteni vágyik, hogy másokat is emelhessen, másokat is eljuttasson a béke és elégedettség állapotába.
Fontos tudni, hogy aki felkeres egy segítőt, szeretne jobban belemerülni az önismeretbe az nem pszichés beteg (még ha érzelmi fájdalmai is vannak éppen), hanem kíváncsi és tanulni, fejlődni vágyó, bátor ember. Én így látok mindenkit.
Aki dolgozni szeretne magán, vagyis érzi, hogy vannak kilazult téglái, olyan segítőt keressen, akin érzi, hogy ezt a biztonságos teret meg tudja teremteni a számára és akivel jóérzéssel tudna együtt dolgozni.
A hozzám fordulók visszajelzéseiből tudom, hogy ők nálam megtalálták ezt a biztonságos teret, aminek végtelenül örülök és hálás vagyok, amiért belém helyezték a bizalmukat. Igyekszem ezt a bizalmat a legnagyobb szeretettel szolgálni.
Tara
2015.01.24.
